Hamvas rétihéják mentése

   Mint a Hatvani Környezetvédő Egyesület tagjai, többen már több éve figyeljük a hamvas rétihéják (Circus pygargus) esetleges költését kistérségünkben. Június elején úgy láttuk, hogy egy hamvas rétihéja pár készül költeni Kisgombos környékén is. Másnap közösen terepszemlét tartottunk, majd hozzáláttam a szükséges természetvédelmi intézkedések megszervezéséhez. Erre azért volt szükség, mert a hamvas rétihéja a többi rétihéjához hasonlóan a földön fészkel, de míg a többi faj nádasokban, sztyeppéken vagy mocsarakban költ, addig ez eredetileg nedves réteken, turjánosokban – és mivel ezek megfogyatkoztak, több madárpár gabonatáblákba “költözik” át. Ez az élőhelyváltás a madár szempontjából érthető, hiszen a hatalmas, homogén gabonatáblák nagyon hasonlítanak az eredeti költőhelyükhöz.

   A költés és fiókanevelés mindaddig biztonságos és zavartalan (a szőrmés ragadozók csak véletlenül akadhatnak a fészekre), míg az aratás meg nem kezdődik. Ez azonban rendszerint a fiókák kirepülése előtt történik, ami a fészekalj pusztulását okozza. Ezt elkerülendő, egy egyszerű és olcsó védelmi megoldást alkalmaztunk a fészek megóvása érdekében. A természetvédelmi beavatkozás két részből állt: először felvettem a kapcsolatot a Gödöllői Tangazdaság Rt illetékesével, Nánai Csabával és elmondtam, miért és hogyan szeretnénk megóvni a fiókákat a biztos pusztulástól, és miként tudnának ebben segíteni nekünk. Természetesen, mint már annyiszor, most is készséggel segítették természetvédelmi munkánkat, így már szinte biztosra vehettük, hogy a “hamvas” fiókák megmenekülnek. Egy szép júliusi délutánon kimentünk a búzatáblához és figyelni kezdtük, hogy a tojó hova száll le, amikor táplálékot hoz, majd egyikünk elindult és megpróbált “rámenni” a fészekre. Persze nem olyan egyszerű megtalálni egy ilyen fészket, ezért vannak biztonságban a fiókák az ilyen típusú növényzetben. (Arra nagyon ügyeltünk, hogy mi se hagyjunk magunk után nyomot!) Amint a gabonatábla felé közeledtünk, a tojó mindig elrepült, de idővel visszatért megnézni a fiókákat. Ekkor megint bement egyikünk és mi kintről irányítottuk, merre  keresse a fészket.  Próbálkozásainkat végül siker koronázta: megtaláltuk a fészket, négy, körülbelül 2-3 hetes fiókával. Ezután a fészek körül egy 4 méter sugarú kört elkerítettünk csirkehálóval, hogy a fiókák ne tudjanak szétmászni, és egy 12 méter sugarú kör négy pontján karókat vertünk le, hogy az aratáskor a kombájnvezető lássa, melyik az a területrész, amit nem szabad learatnia. Majd kijöttünk a búzatáblából és megvártuk, ahogy a jellegzetes himbálózó repüléssel szárnyaló tojó visszatérjen etetni a fészekhez. Pár napra rá Nánai úrral kimentünk megnézni az elkerített részt, hogy amikor majd aratnak, meg tudja mutatni a kombájnkezelőnek a fészek körüli védőzóna helyét. Másnap pedig Dr. Solti Bélával meggyűrűztük a fiókákat. Július végén örömmel nyugtáztam, hogy közös erőfeszítésünket, amely egy csökkenő állományú ragadozó madár megmentése érdekében tettünk, siker koronázta, a fiatalok sikeresen kirepültek a fészekből. Ezúton köszönöm a védelmi munkában segítő Cserháti Mátyásnak és Sánta Zsoltnak a segítséget. Külön köszönöm a Gödöllői Tangazdaság Rt., különösen Nánai úr segítőkész együttműködését.

Jusztin Balázs