KeresésNavigációBelépés |
Erdélyi környezetvédelemAdmin, 2007. június 30. - 16.00
Jó kezekben az erdélyi környezetvédelem !Lehetetlen próbálkozás Erdélyben tett utazást érzelmek nélkül leírni. Budapesttől több mint ötszáz kilométerre, Zetelakán a nagyközség főterén, a templom lépcsőjén a középiskola végzős osztálya csillogó szemekkel a Magyar Himnuszt énekelte. Bizony én azt szoktam meg, hogy valahogyan elnyöszörögjük. Hamisan, halkan, fejünket lehajtva. Ők büszkén, sugárzó öntudattal. A Székely Himnuszt is, meg egyéb ballagási-nótákat is. Persze székely ruhában. Mindenki a sajátjában. Ott a ballagást kicsöngetésnek hívják. Az már egy másik dolog, hogy először léptem át a Román határt szorongás nélkül, csupán személyi igazolvánnyal. Már itthon döbbentem rá, hogy megszűnt az elzártság. Szabadon, bármikor átjárhatunk, és ők is ide. Vihetünk, hozhatunk bármit. Hargita megyében jártunk, a székelyudvarhelyi AGORA környezetvédő egyesület meghívására. Azzal a megbízással indultunk, hogy mérjük fel a helyi viszonyokat és adjunk tanácsokat civil-szervezeti működéshez. Erre mondjuk itthon, hogy "ez nem jött be". Mi kaptunk leckét összefogásból, öntudatból, lelkesedésből. Csupán a szakmai hozzáértéssel nem maradtunk le. Hasonlóan pályáznak. Kisebb bürokráciával és kiszámíthatóbban. Náluk 2% az adóból felajánlható támogatás. Kimagasló ügyességgel és szakszerűséggel szervezik a saját reklámozásukat. Ehhez kivételes szerencse is párosul. Székelyudvarhelyen működik Románia legnagyobb és legkorszerűbb nyomdája. A nyomda is adakozik. Kedvezményes költségtérítéssel. Az iroda egyik munkatársa egy, az USA-ból odaküldött önkéntes tanácsadó. Ami a határ átlépésétől fokozatosan, mintegy 20-30 km-től elmarad, az a szétszórt szemét "látványának a hiánya". Bent, Székelyföldön is "akad" pillepalack, de legalább egy helyre szórják, hogy valamilyen alkalommal megsemmisíthessék. Amerre néztünk, a rendezettség, gondozottság eredménye látható. A lehető legjobb túravezetőket kaptuk, a legtermészetesebb barátsággal. "Laca" az AGORA elnöke igazi hegyi-medve népszerű szakállal és Levente a helyi középiskola tanára. Zetelakáról könnyen elérhetők Hargita megye turisztikai nevezetességei: autóval egy órányira van a népművészet dicsősége Korond, a parajdi sóbánya, Szováta, a sós vizű Medve-tó, Csíksomlyó. Kétórányira a Gyilkos-tó, Tusnád fürdő és a Szent Anna tó. Zetelakától tíz kilométerre van a Madarasi Hargita (1801 m). Ajándékba kaptunk egy csodálatos kirándulást a világörökség védettségét élvező Farkaslaka falu erődítmény-evangélikus templomába. Másnap remek gyalogtúrát tettünk a Vargyas-szoroshoz.
Két nap Zetelakán a Gabriella panzió vendégei lehettünk. Remek ellátásban volt részünk. Egy éjszakát Homoródalmáson magánháznál, erdész kollégánál vendégségben töltöttünk. Amerre jártunk, mindenütt kiadó szálláshelyek, panziók. A legegyszerűbbektől a minden igényt és luxust kielégítőkig. Az ár nagyon kedvező. Az ellátás fenséges. Nem hagyhatom szó nélkül azt a tényt, hogy mindenütt magyarul beszélnek, minden magyarul van kiírva, még az autók reklámfelületein is. Érdekes, hogy néhol románul is. Szinte csak a járművek rendszámtáblája román. Az üzletek roskadásig mindennel. Úgy, mint itthon. Az árúk nagy része is magyar. A Lej értéke évek óta fokozatosan nő más valutákhoz képest. (A Forinté meg csökken.)
Kell, hogy emléket állítsak a résztvevőknek. A kilenc "zöldecske" nagyon egymásra talált. Valami kivételes szerencse folytán összejött "kabaré-társulat" nagyszerűen helytállt. Egyenként tiszteletre méltó felkészültséggel, kiváló emberséggel.
Honvéd állt a Hargitán ! Barak Gyula ( categories: )
|