A tó vízgyűjtő területén két jelentősebb patak található:

Forráspatakjai a Mátra északi vízválasztóján erednek, a délnek lejtőződő hegységet átszelve a Gyöngyössolymosi kapuban egyesülnek (Lajos-házánál, Mátraházától Ny-ra veszi fel a Szén-patakot). Gyöngyösnél a Nagy-patak völgye véget ér és az Alföldre lép. Távolsága a torko-lattól falunknál 6 km. Vízgyűjtő területe 180 km², melynek legmagasabb pontja 965 m, a torkolatnál a part abszolút magassága 95 m.

Gyöngyössolymos, Mátrafüred között ered, Gyöngyösnél válik ketté. Egyik ága a Külső-Mérges a falu keleti határszélén, a másik a Belső-Mérges a település közepén halad keresztül. A Gyöngyös-patak vízgyűjtő területén több víztározó létesült: a Csórréti tározó, a Gyöngyös-Nagyrédei tározó, a Gyöngyössolymosi tározó, a Gyöngyösoroszi tározó, a Gyöngyöshalászi tározó és a gyöngyösoroszi ipari tározó. A Gyöngyös-patak mellékvizei a Tarján-patak és a Tolna-patak; ez utóbbi átfolyik a gyöngyösi víztározón. Vízgyűjtőjén 3 szennyvíztisztító telep működik: a gyöngyöstarjáni, a mátraszentimrei és a gyöngyösi.. A Gyöngyös-patak szennyeződésének (IV. víz-minőségi osztály) fő oka a tisztítatlan ipari, az esővízcsatornákra közvetlenül (tisztítás nélkül) bevezetett kommunális szennyvíz. Ha áradás idején töltik fel, a tó vízi növényzete kellően megszűri, tisztítja, így állóvíznél már tiszta vízminőséget lehet kapni. Felesleges vizét az atkári úti híd előtt lévő zsilipen keresztül vezetik vissza a patakba.

1997-ig a helyi termelőszövetkezet hasznosította öntözési céllal és halastóként is funkcionált. 1997-től egy vállakozó vásárolta meg haltenyész-tés céljából. A váltás miatt lehalászták, a tómeder egy hónapig szárazon állt. Szerencsére a part-menti növényzet, nádas nem száradt ki teljesen. A tavat azóta újra feltöltötték, azonban a költési időszakban végzett lecsapolás több éppen fész-kelő, védett vízimadár az évi költését hiúsította meg. A vadászatnak is sok védett madár (szürkegém, vörösgém) esik áldozatául. A helyi vadásztársaság több ezer tőkés récét telepít (pl.: 1997-ben is). A csoport tagjai többször adtak tiltakozásuknak hangot, de eddig kevés erdménnyel. A jelenlegi területkezelő vállalkozó nagy mennyiségű (két millió) halivadékot telepített és a teljes tóterület haltenyésztési hasznosítását tervezi a vízfelület kibővítésével és többlépcsős haltenylésztő telep létrehozásával.

Mérés időpontja: 1997. október 30.

A mérést végezte: ÁNTSZ Heves Megyei Intézete Eger:

Fizikai sajátosságok: algás üledék összcsíraszám:/1ml 20 °C-on: 1200

Vezetőképesség: 921 ? S/cm összcsíraszám:/1ml 37 °C-on: 700

Oxigénfogyasztás (p5): 27,0 mg/l O₂ lúgosság: 7,6 mmol/l

Klorid: 85 mg/l összes keménység: 175 CaO mg/l

Nitrát: 0,0 mg/l Szulfát: 82 mg/l

Nitrit: 0,0 mg/l Vas: 0,0 mg/l

Ammónia: 0,35 mg/l Mangán: 0,0 mg/l

Fecal coliformszám/ml: 0,1, Faecalis streptococcus szám:/ml: 0,3, Clostridiumszám:/50ml: 1

A vizsgált paraméterek alapján: oxigénháztatrás jell.: erősen szennyezett, nitrogénháztartás jell.: jó

mikrobiológiai jell.: jó, egyéb jell.: kiváló

A feltöltött tóból vett minta 1997 VI. 24.:

A terület szikesedő jellegét néhány, a nádasokra jellemző növényfaj is mutatja, amelyek most a gyékényesben élnek pl.: szikikáka (Bolboschoenus maritimus), keserű csucsor (Solanum dulcamara), zsombéksás (Carex elata). A halas-tóban a lebegő hínárokat csak egyetlen faj a, sima tócsagaz (Ceratophyllum submersum) képviseli (ez a faj a holtágakban nem fordul elő). Érdekes megjegyezni, egyes években ez a hínár teljesen eltűnt a tóból. Két békalencse, az apró- (Lemna minor) és a keresztes békalencse (Lemna trisulca) a kisebb és a nagyobb víztesteken egyaránt előfordul.

A lehalászáskor hatalmas felületek kerülnek szárazra, ahol érdekes iszapi növénytársulás jelenik meg, itt két tömegesen előforduló fajt lehetne kiemelni: a henye pimpót (Potentilla supina) és az iszapgyopárt (Gnaphalium uliginosum), ez utóbbi vidékünkön nem gyakori. Kuriózumként megemlítjük az egyik évben tavasszal, sok Volvox kolóniát lehetett megfigyelni a feltöltés alatt lévő tó sekély víztócsáiban.

A halastavat és a közeli holtágakat egy telepített nyárerdő, enyhén szikesedő mocsárrétek illetve antropogén gyepek kísérik. Az egész területet a gyomosodás a gyomosodás veszélye fenyegeti. Az itt fellelhető gyepek nagyon érdekes növény együttes roncsokat hordoznak, emlékeztetnek egy hajdani ideálisabb állapotra. Érde-kes kiemelni az egérfarkfű (Myosurus minimus) nagyon szerény állományát, amely egyben jelzi a terület enyhén szikes voltát. Midig fellelhető az adventiv Malkolmia africana (amit először az 1985 körül egy közeli vetésben észleltünk, innen hatolt be a területre). Néhány éven keresztül tenyészett a poloskagyom (Bifora radians) a patakközeli hordalékbuckákon (1985-1990 között) azóta eltűnt. Antropogén hatásra uszadék-közvetítéssel a réteken megjelenik a nárcisz (Narcissus sp.). A tövek száma növekszik.

A mocsárrétek a feltöltődött holtágak területén alakultak ki, változatos növény együtteseik ritkaságot nem rejtenek..

A fehér madársisak (Cephalanthera damasonium) a tóparti nyárasban figyeltük meg (2 tő). Előfordulása érdekes, hiszen a magot a patak hozhatta le (a Mátrában inkább a másik faja, a keskenylevelű madársisak él). A Sár-hegyi elő-fordulásáról még említést tesz az irodalom. Úgy tudjuk az utóbbi évtizedekben előfordulását itt sem erősitették meg. Sajnos ez az adat is talán a múlté, hiszen itt egy bitumenüzem épült, ha a munkálatok után maradt néhány tő, újra felbukkanhat itt a területen. A Magyar Vörös Könyv mint potenciálisan veszélyeztetett fajt tárgyalja.

A réti iszalag (Clematis integrifolia) szórványosan előforduló, védett növényünk, egészen Vámosgyörkig, sőt Jászárokszállásig alkalmas helyeken (utak mentén, patakpart stb.) szórványosan előfordul.

A macskahere (Phlomis tuberosa) - védett 1-2 tövét figyeltük meg, a privatizáció terjeszkedése okozhatta eltűnését. Kiszántották. További példányai valószínűsíthetőek a területen.

A vizes élőhelyek vizsgálata során különös tekintettel kell lenni a rovarvilág egy rendkívül érdekes és természetvédelmi szempontból is kiemelkedő szerepet betöltő szitakötők tanulmányozására. A szitakötők különösen alkalmasak arra, hogy vizes élőhelyek természetvédelmi célú környezeti monitoring rendszeréhez értékelhető adatokat szolgáltassanak. Ezen túl, természetvédelmi jelentőségüket növeli az, hogy Európában is számos fajuk került kipusztulás köze-lébe életterük beszűkülése, mocsarak lecsapolása, folyóvizek szabályozása, csatornázása és általában a vizek szennyezése miatt.

Az egyes élőhelyeken előforduló Odonata fajok listája:

Anax imperator: tó, holtág

Calopteryx splendens: patak

Coenagrion puella: tó, holtág

Coenagrion pulchellum: tó, holtág

Enallagma cyathigerum: tó, holtág

Ischnura elegans: patak

Ischnura pumilio: tó, holtág

Lestes barbarus: tó, holtág

Libellula depressa: tó, holtág , patak

Orthetrum cancellatum: tó, holtág, patak

Platycnemis pennipes: patak

Sympecma fusca: tó, holtág

Sympetrum sanguineum: tó, holtág

Sympetrum vulgatum: tó, holtág

Az 1970-es években, különösen a falu szélén elég gyakran lehetett találkozni a védett nagy éjjeli pávaszemmel, napjainkra ez talán már eltűnt.

Ki lehet emelni a kis és a nagy hőscincért. Lemezescsápú védett faj a szarvasbogár megfigyelhető a térségben, patakparti öreg fákban kelhetett.

A puhatestűek kitűnő indikátorok a vizek szennyeződésének gyakorlati megítélésében. Már néhány minta felvétele után a víz minőségéről nagyon jól tájékoztatnak:

A víztároló malakológiai értelemben szennyezett vizében puhatestű alig fordul elő. A legnagyobb ökológiai tűréshatárral rendelkező vízicsigákat lehetett megtalálni igen kis példányszámban. Anisus spirorbis (inkább a tápláló csatornában elvétve egy-egy). Ennek a gyakorinak nevezhető vizicsigának az élettere az utóbbi években, úgy tűnik beszűkülőben van. Lymnaea truncatula, Lymnaea peregra nagyon kis számban fordul elő. Valamival gyakoribb a Physa acuta nevű csiga. A kagylók a halastóból hiányoznak, ez a szennyezettségnek tudható be. A szárazföldi csigák körül a vízpartokon réteken az alábbi fajok fordulnak elő. A felsorolásra kerülő fajok általánosan elterjedtek, alkalmasint az ország hasonló élettereiben mindenütt előfordulnak. Az éticsiga (Helix pomatia) a vizsgált területen, ha nem is nagy számban, de megtalálható. Populációja a rendszeres gyűjtések miatt erősen csökken.

Pisidium casertanum (patakban).

Az 1970-es években még élt az Unio crassus nevű folyami kagyló, erről már csak a patak homokjában megtalálható kopott teknődarabok árulkodnak. Vámosgyörk térségében, ahol a patak öntisztulása megtörténik a fenti kagyló élő példányait is megtaláljuk.

Pettyes gőte (Triturus vulgaris): kis példány-számban fordul elő szaporodási helye a holtágak-ban van.

Vöröshasú unka (Bombina bombina): a területen nem túl gyakori, szaporodása a holtágakban és a halastóban elsősorban.

Leveli béka (Hyla arborea): szórványosan elő-forduló faj, elsősorban a holtágakban szaporodik.

Ásóbéka (Pelobates fuscus): A vizsgált terület legérdekesebb békája, párzási időben több alka-lommal megfigyeltük a halastó nyugati felében.

Barna varangy (Bufo bufo): egy-egy példányával találkoztunk a patak partoldalában.

Zöld varangy (Bufo viridis): a gyakori békafaj a területen.

Gyepi béka (Rana tempotraria): csak a Gyöngyös patak áradása sodor le egy-egy példányt a Mátra hegység magasabb területeiről. Itt a faj egy ideig megél, hiszen létfeltételeit a hűvösebb, magasabb régiójú hegyvidéki területek biztosítják.

Erdei béka (Rana dalmatina): különösen a patakpart magasabb növényzetű területein fordul elő, szaporodása a holtágakban elsősorban. A "vízibéka" fajcsoport is előfordul a területen.

Mocsári teknős (Emys orbicularis): szórványo-san fordul elő a holtágakban és a halastóban.

Fürgegyík (Lacerta agilis): a szárazabb rétek gyakori faja.

Vizisikló (Natrix natrix): gyakori a területen. Érdekes hogy itt az egyik színváltozatával, a kétsávos vizisiklóval (Natrix natrix var. persa) lehet a leggyakrabban találkozni mind a tó, mind a holtág partján.

A mezőgazdasági szövetkezetek sorra építették a víztározókat. Ezek a tavak nagyon sok állatfajnak nyújtanak élőhelyet, vízi, vízparti és szárazföldi élőlények egyaránt előfordulnak itt. Ezernyi élmény várja itt az ifjú természetbarátokat, főleg ha sikerül ritka fajokra bukkanniuk.

A sekély vízben a gyékény, a hegyes nyílfű és a közönséges hídőr tenyészik, bennük sokféle vízimadár lel tanyára. Havonta végzett megfigyeléseinket naplóban rögzítettük, hogy később értékelni tudjuk azokat.

Kellemes hallgatni a tó muzsikáját: hullámok dobogását, a nádas zizegését, amelyből kihallatszik a nádirigó kereplő éneke, a parton tanyázó békák kuruttyolása és a kakukk kiáltozása…

A tó iszapos része, ahol a víztükör fokozatosan tocsogós rétté változik, bíbicnek, piroslábú cankónak és sárszalonkának ad otthont. Utóbbiak a partmenti iszapban giliszta, csiga és más apró élőlények után kutatnak, eközben hosszú vékony csőrüket mélyen beledöfik az iszapba. Fészküket alig lehet észrevenni a földön. Nálunk nem költ, főleg a tavaszi és őszi vonulás során látogat hozzánk, az erdei cankó, a réti cankó, a füstös cankó, a szürke cankó (ezek a leggyakoribbak). Ritkábban felbukkanó fajok: gulipán, nagygoda, és a partfutók közül a havasi partfutó, az apró partfutó. Az utóbbi sohasem egyedül hanem csapatosan jön. Itt-ott a parton fűzfák és égerfák láthatók. A sűrű növényzetben ügyesen mozog a levelibéka, még a fákra is fel tud mászni. Ha mozdulatlanná dermed, olyan lesz mint bármelyik falevél, így nehéz észrevenni.

A partmenti fák és bokrok otthont adnak a madaraknak is. Csak májusban érkezik meg a sárgarigó. Ágvilla közé szövi fészkét. Az apró termetű függőcinege is előfordul. Fűzfák lelógó ágainak végére építi igazi mesterműnek számító fészkét. Egy nap jégmadár repült nyílsebesen, követte a patak vonalát. Színes tollazata ékszer-ként csillogott a napfényben. Egy közeli ágra telepedett a patak fölött. Türelmesen várakozik leshelyén, míg meg nem jelenik egy hal a vízben. Többnyire apró, gazdasági szempontból értéktelen fajokat zsákmányol. Meredek partfalakba vájt üregekbe költenek. A jégmadarak a be nem fagyó vizeknél a telet is nálunk töltik. Nyári napokon a tó körül egy pillanatra sem hallgat el a nádiposzáták éneke. Nádirigók, cserregő nádi-poszáták osztották fel egymás között a nádrengeteget. Fészkeik e fészeképítés igazi mesterművei: néhány nádszálhoz erősített kehelyalakú fészekből nem eshetnek ki a tojások, a fiókák, még akkor sem, ha a szél erősen meghajlítja a nádszálakat.

Költésidőben a tó környékén gyakran felbukkan a kakukk. Ez a madár nem maga költi ki fiókáit, hanem tojásait más madarak fészkébe lopja be. Így aztán a nádiposzáták, a barázdabillegetők, a tövisszúró gébicsek és sok más énekesmadár is "pótszülői" a kakukknak.

A nádas sűrűje még sok más madárnak ad otthont. A víz szintje fölé, letört nádcsomóra rakja fészkét a törpegém. Vízinövényről vízi-növényre lépkedve tud haladni a guvat. Találkozhatunk a vízityúkkal amikor fekete pelyhes fiókáit vezeti élelmet keresni. Az úszó récefélék közül gyakori a tőkés réce, a böjti réce. Jóval ritkább a kanalas réce és a nyílfarkú réce. Ezek mind költenek a tavon. A tőkés récét ezerszám nevelik a vadászok, ezzel a többi faj életterét és táplálkozási lehetőségét erősen korlátozzák.

Van egy ragadozómadár is amely a tó sűrű nádasában építi fel fészkét, ez a madár a barna rétihéja. Elegáns szárnyalással emelkedik a magasba, máskor egész alacsonyan vitorlázva kémleli a nádast. Ilyenkor a szárcsák éles figyelmeztető kiáltással jelzik, ha a rétihéját észreveszik. A vizimadarak a nádasban igyekeznek menedéket keresni. Ilyenkor a vízipocok nagy csobbanással igyekszik a víz mélyére. Nyílt vízen vadásznak a vöcskök: közülük is leggyakoribb a búbos vöcsök. Fészkük egy felhalmozott úszó növénycsomó, mely lebeg a vízen. A kikelt fiókák azonnal tudnak úszni, mégis megfigyeltük, hogy az öreg vöcsök többnyire a hátán hordozza a kicsinyeit. Pehelytollazatuk sokkal vékonyabb, mint a felnőtt madáré, s így a vízben nem védi eléggé a fiókákat a kihűléstől. Vidáman pislognak a világra a szülők tollai közül, mintha egy csónakon ringatóznának.

A másik gyakori költő faj a kisvöcsök. Minden nyáron költ egy-két pár feketenyakú vöcsök is. Csak alkalmi fészkelő a vörösnyakú vöcsök.

Ugyancsak a nyílt vízen táplálkoznak a bukó-récék. Közülük leggyakoribbak a barátrécék és a cigányrécék. E két faj költ is. Alkalmanként megfigyelhető volt az üstökös réce egy-egy példánya.

A tó legnagyobb számú költő madara a fekete tollazatú szárcsa. Fészkük általában nem úszik a vízen, mint a vöcsköké, hanem többnyire a part menti sekély vízre építik általában a növényzethez rögzítve, így az a víztükör fölé emelkedik. A szárcsafiókák, ezek az apró, piros fejű, fekete pehelygomolyagok fészekhagyók. Szüleik a sűrű nádasban vezetgetik őket, és gondoskodnak táplálékukról.

Télen, főleg ha tartós hidegben befagy a víz, a tó környéke elcsendesedik. A vonuló madarak már régen eltávoztak. A befolyó csatorna gyorsabb folyású részein, ahol a víz nem fagy be, átvészelheti a telet néhány bölömbika vagy jégmadár. A partmenti égerfák magjára csíz csapatok járnak. A csipkebogyó a csapatokban vonuló fenyő-rigóknak ízlik. A nád bugáin szorgoskodik a nádisármány. Néha-néha erre vetődik egy kis lét-számú cinegecsapat.

Vizes élőhelyeken előforduló fajok:

kisvöcsök, búbosvöcsök, bölömbika, nagy-kócsag, szürkegém, vörösgém, nyárilúd, csörgő réce, tőkésréce*, böjti réce, kanalas réce, kontyosréce, vízityúk, szárcsa, bíbic, nagygoda, piroslábú cankó, szürke cankó, dankasirály, nádirigó, nádisármány,

(* Tömeges tenyésztése is folyt a tavon, kb.2000 db a helyi vadásztársaság révén.)

A "szárazföldi" madarak közül 27 fajt láttunk vagy hallottunk:

fehér gólya, barna rétihéja, karvaly, egerészölyv, kis sólyom, fácán, erdei cankó, kék galamb, kakukk, jégmadár, zöldküllő, partifecske, füsti fecske, sárga billegető, ökörszem, fenyőrigó, erdei szürkebegy, kormos légykapó, sárgarigó, szarka, vetési varjú, holló, seregély, erdei pinty, zöldike, tengelic, meggyvágó,

Sün (Erinaceus concolor): szórványosan előforduló védett faj.

Vakond (Talpa europaea): általánosan elterjedt védett faj.

Mezei cickány (Crocidura leucodon): elég gyakori a területen, védett.

Mezei nyúl (Lepus europaeus): különösen a holtágak környékén fordul elő egy-egy példány. Télvíz idején gyakran keres táplálékot a befa-gyott gyékényesekben.

Vándorpatkány (Rattus norvegicus): különösen a halastó környékén fordul elő, a közeli sertéstelep miatt.

Vízipocok (Arvikola terrestris): hatalmas méretű, vakondtúrásra hasonlító nyomait figyelhetjük meg.

Erdei egér (Apodemus sylvaticus): gyakori faj különösen a bokrosabb, fás részeken.

Mezei pocok (Microtus arvalis): gyakori.

Törpeegér (Micromys minutus): nem ritka, fészkével a halastó gyékényeseiben, a patak és a holtágak parti növényzetében találkozhatunk.

Hörcsög (Cricetus cricetus): inkább a művelt területek közelében, tehát a vizsgált területünk peremén észlelhetjük.

Menyét (Mustella nivalis): védett, gyakran vadászgat a gyékényesekben.

Hermelin (Mustella erminea): védett jóval ritkábban kerül szem elé mint a menyét.

Vidra (Lutra lutra): a halastó gyékényeseiben többször megfigyeltük.

Róka (Vulpes vulpes): a területen csupán vadászik, a legközelebbi rókavár a Gyöngyös-patak partoldalában található.

Őz (Caprimulgus europaeus): Alkalmasint betéved a területre. Élőhelyéhez ragaszkodik.

Az alga fajok együttese alkotja a fitoplanktont. Ennek összetétele évszakonként változik, tehát mindig más fajok válnak uralkodóvá. A jobban eutrofizálódott vizekben tavasszal és ősszel a kovaalga felfutása jellemző. A vett mintákban is kovaalga dominancia volt észre-vehető.

Kovaalgák közül nagy egyedszámban fordulnak elő:

A kovaalgák mellett kis egyedszámban zöldalgák is előkerültek (Pediastrum duplex; Meyen).

A zooplankton szervezetei a rákokhoz tartozó ágascsápú rákok (Cladocera) és az evezőlábú rákok (Copepoda) fajaiból kerültek ki. A Cladocerák közül a vízpart hínárálománya és a vízinövények között élő Alona rectangula (Sars) és a Bosmina longirostris (O. F. Müller) a parti és a nyíltvízi részen egyaránt megtalálható. Őszi időszakban az ágascsápú rákok nagyobb egyedszámban fordulnak elő.

Copepoda (evezőlábú rákok):

Cyclops vicinus vicinus (Lelianine); Eucyclops speratus (Lillejborg); Cyclops strenuus (Fisher).

A Nagy-patak vize IV vízminőségi osztályba sorolható. Ezt bizonyították vizsgálataink is. Biológiai vizsgálatot végeztünk 1996-óta rendszeresen. Sajnos csak tömeges árvaszúnyog-lárvára, tubifexre, néha piócára akadtunk. Kémiai vizsgálataink során – főleg a kommunális szennyezés következtében – magas nitrit, nitrát, foszfát, ammónia tartalmat mutattunk ki. A patak táplálja a tavat. A magas szennyeződés miatt vizét célszerű nagyobb esőzés alakmával, tehát a patak bővebb vizéből, áradásakor feltölteni. A vadásztársaság évek óta ezres mennyiségben vadkacsát (tőkés récét) nevel a tavon. A vadkacsanevelés során a halastó vize túlterheltté válik, a madarak ürüléke oly tömegű nitrogént és foszfort stb. juttat a vízbe, ami annak egyensúlyát felborítja, az eutrofizáció felgyorsulását idézi elő. Szennyezőforrást jelentett a tó keleti partján lévő sertéstelep, amely azonban jelenleg nem üzemel. Gazdasági épületeit feltételezhetően a jelenlegi tulajdonos fogja hasznosítani.

Jelentős környezetszennyezéssel jár a téli vadászatok során eldobált patronok tömege (anyaguk vas, réz és műanyag). A vadkacsavadászatok során éves viszonylatban ez sokezres nagyság-rendet is elérhet, amit csupán részben gyűjtenek össze a vadászat után. Érdekes szennyezőhatású lehet a söréttömeg, ami a vízbe kerül. Érdekes lenne néhány négyzetméter iszapminta vizsgálatával kimutatni, és kiszámítani, hogy a teljes tófelület a vadászat következtében milyen erős ólomszennyeződést kapott. Az ólom mint veszélyes nehézfém, az itt nevelt halivadék testében is felhalmozódhat, aminek közvetlen egészség károsító hatása is lehet.

Az 1997 tavaszán történt tulajdonos váltás miatt a tó medre 1 hónapig szárazon állt. Ez a költőmadarak szempontjából kedvezőtlen volt. Sajnos védett madarak vadászatára is sor került: szürkegémek tucatjai, vörösgém esett áldozatul. Nem tudtuk kideríteni, hogy kinek az utasítására történt, hiába jeleztük (BNP, vadásztársaság, önkormányzat felé) nem segíthettünk a madarakon és tettest sem láttuk.

A Gyöngyöshalászi tavat öntözővíz tárolása céljából létesítette a Tsz. Halászati kihasználása redszertelen, másodlagos jelentőségű volt.

Milyen problémák adódtak az eddigiekben? A 80-as évek közepétől rendszeressé vált a víz őszi leeresztése, majd a tavaszi újra feltöltése, mely későn, májusban történt és elárasztotta a korai fészkeket (tőkésréce, fácán stb.). 1997-ben és a megelőző években is két irányú hasznosítás folyt. Az egyik a halászat a másik a vadászat. A tulajdonos 1997 őszén halivadékot telepített a tóba. A vadászok ezerszám nevelik a vadkacsát (tőkésrécét). A tenyésztett kacsák ürülékükkel szennyezik a tavat, (ez konfliktus-forrás a haltenyésztő és a vadászok között), illetve csökkentik más madárfajok táplálkozási lehetőségeit.

A vállalkozó a hozzátartozó terület teljes hasznosítását és többlépcsős haltenyésztő telep létrehozását tervezi. (jelenleg, 1998. márciusában a terület ¹/₃ része hasznosított gazdaságilag,). Elkezdte a tó vízének leengedését, majd le-halászását. A területen hamarosan 2 újabb tó kialakítása kerül sor. Ezzel idén a madarak költését, megtelepedését hátrányosan fogja befolyásolni. Az eddigi beszélgetések során azt tapasztaltuk, hogy a tulajdonos a természetvédelmet támogatja. Reméljük, hogy az 1998. évi munkálatok után a növény és állatvilág újból birtokba veheti eddigi lakóhelyét.

Bízunk benne, hogy a gazdasági tevékenység és a természetvédelem megfér egymás mellett, összhang alakul ki, noha látszólag egymással szemben állnak.

 A szakkör tagjainak nagyon sok hasznos ismeretet nyújtott az elmúlt időszak. Iskolán kívül, a természetben figyelhettünk meg sok tanult növényt, állatot. Jelenleg a szürkegémek, sirályok elriasztására szervezünk ügyeletet a lehalászás előtt álló tónál, hogy ne lehessen egyet sem lelőni közülük. A gazdag madárvilág, de egyéb védett állatok (vidra, mocsári teknős stb.) és az egész tavi életközösség megvédése érdekében a tó helyi védetté nyilvánítását javasoljuk.

Megjegyzés:

A dolgozat adataihoz hozzájárultak Szalai Ferenc amatőr ornitológus megfigyelései, Varga András muzeológus vizsgálatai is. Segítségüket, adataikat köszönjük!